2010. június 27., vasárnap

almás desszert





















ma délután batyus bál (potluck) volt nálunk. szuper kis társaság jött össze, jókat beszélgettünk, finomakat ettünk.. naaaaaaagyon jól éreztem magam, és remélem a többiek is. azt hiszem, órákig tudnánk még beszélgetni :)

cukkinimetéltet készítettem curry mártással, és ezt az édességet.

hozzávalók:
sok alma
datolya
citrom leve és héja
gyömbér

a hámozott, kicsumázott almát a datolyával krémesre turmixoltam. a datolya pont felszívja az alma levét, nem kell beáztatni. citromlével, sok citromhéjjal, és kevés gyömbérrel ízesítettem.
az almát reszelve vagy darabosan is lehet hagyni, úgy kevésbé van bébipapi jellege, de én most direkt "pudingra" szerettem volna csinálni.

2010. június 21., hétfő

utolsó és első nap

ma véget ért a böjt, ebédre ettem fél sárgadinnyét. úgy döntöttem, egy darabig (2-3 hónap) kipróbálom a 811-et, tehát főleg gyümölcsöket eszem, levelekkel és zöldségekkel kiegészítve, minimális olajos maggal. ez remek folytatása a böjtnek is, így erről már nem fogok írni, csak a tapasztalatokról, idővel.

a böjt utolsó napján körte-alma és uborka-paradicsom levet ittam. annyira erőre kaptam, hogy délután mászni is elmentem, és bár nem voltam nagyon erős, egész jól bírtam. ma reggel pedig futni is voltam, és nagyon jól érzem magam.
nem volt könnyű ez a hét, de megérte! :)

2010. június 19., szombat

hatodik nap

nos, azt hittem, innen már könnyebb lesz a dolog, de a tegnapi nap is tartogatott meglepetéseket. kedvesem kerti sütögetős partit szervezett, de a rossz idő miatt itthon, a lakásban tartottuk a bulit. a bevásárolt grillkolbász és szalonna így aztán a konyhában kötött ki, és míg a fiúk a teraszon iszogattak, ketten lányok nekiláttunk kisütni a szalonnát, kolbászt, hagymát, sztéket egy serpenyőben.. mmmm. úgy másfélóra után már nem nagyon kaptunk levegőt a vághatóvá sűrűsödött füsttől, aztán végülis lejutottunk a többiekhez mi is. nem mondom, hogy a legjobb formámat hoztam, őszintén szólva azt hiszem, elég morcos voltam már akkor. ücsörögtem még velük pár órát, aztán lefeküdtem aludni.
közben és később is azon gondolkodtam, mitől vagyok ilyen dacos. idegesített minden hülyeség. ez különben is jellemző, szeretnék is róla leszokni.. mégis megijesztett, hogy már egy bulit sem tudok élvezni. persze igaz, nem az én barátaim jöttek, meg a böjt, meg mittudomén.. de ez azért nem ilyen egyszerű. azt hiszem, az okozza igazán a feszültséget, hogy két szék közé kerültem. régen sokat buliztam, ettem ittam a többiekkel, és ez hozzá tartozott egy bulihoz. a régi, felszabadult énem pedig hiányzik. néha úgy tűnik, csak egyre jobban korlátok közé szorítom magam, és ahelyett, hogy ezzel javítanék a helyzetemen, csak megnezehítem a dolgom, és elszakítom magam a világtól.
böjt van, és ilyenkor kiélezett a helyzet, de amióta egyre tisztábban eszem, egyre kevésbé tolerálom az alkoholt is. ez talán egészséges, de szintén elszakít a társaságtól, amit sok esetben - milyen hülye szokás - az evés-ivás kovácsol össze..

talán csak az a baj, hogy éppen középúton vagyok, és ha már természetessé, a sajátommá válik ez az életmód, és egy kicsi toleranciát is magamra szedek, már nem okoz gondot, hogy jól érezzem magam egy hagyományos buliban sem. persze nem lesz már olyan vonzó a dolog, jó ideje nem az, de a társaság kedvéért néha akkor is elmegy az ember (például jövő szerdán.. ahh és ráadásul nem nálam lesz, nem az én konyhám fog tocsogni a zsírtól, nem az én lakásomat kell hónapokig szellőztetni, és nem az én vécémet hugyozzák körbe :)

ami a böjtöt illeti, tegnap sem voltam futni, és ma se csattanok ki az energiától, de azért nem vagyok nagyon gyönge sem.
tegnap alma-zeller levet csináltam, és mmmmmmm de finom volt, délután pedig uborkát paradicsommal.
ma a biopiac kimaradt a buli miatt, így egy ananász levét ittam délelőtt (igen, szezonális, helyi és bio.. de nem vagyok benne biztos, hogy rosszabb, mint a délafrikai dinnye vagy a török barack.. ) meglepően friss, érett és édes volt :)

2010. június 17., csütörtök

negyedik nap

huhh.. azt hiszem, életemben nem voltam még olyan gyönge, mint az utóbbi három napban. pedig a legutóbbi három napos böjtöt, előtte pedig egy hetet is remekül bírtam csak vízzel, és most ittam leveket. ez még a kedvemet is elvette, mert úgy terveztem, így egy kicsi mozgás is belefér majd..
már arra gondoltam, ezt nem bírom tovább, inkább abbahagyom az egészet és elkezdek gyümölcsöt enni. egy csomó mindent akartam csinálni, de felkelni se volt erőm, és ettől megőrültem. szinte még az olvasás is nehezemre esett, aludni viszont már nem tudtam többet: éber hulla állapot.. :)

közben kiolvastam 80/10/10-et, és nagyon kiváncsi lettem. talán azért is érdekel a dolog, mert bár sok mindennel szimpatizálok a könyvben, azért mégis elég szélsőségesnek tűnik. mindig az egyszerű és a természetes felé húztam, ezért sosem értettem egyet a gyümölcsNEMevéssel például, az olajevéssel szintén nem. az olajos magok már más tészta, az nagy kihívás. mert a 10% hihetetlenül kevés (5 meg aztán végképp, ha beleszámoljuk a gyümölcsök, zöldségek zsírtartalmát is. negyed avokádó, vagy pár szem mandula egy nap!!). egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ez a normális, másrészt ez a nyers édességeket is kilövi.
főtt ételt már rég nem ettem, nem is hiányzik, és bár sajtot meg mindenféle nassot sikerült enni a diplomaidőszakban, arról sem lesz nagyon nehéz lemondani. a kenyér szokott hiányozni, részben ezért is terveztem, hogy legalább 2-3 hónapig nem eszem, hogy lássam, valóban hiányzik-e (a sajt egy hónap után már nem). az édességek helyett meg gondoltam, ott rengeteg nyers csoda, amik első kóstolásra kiütöttek minden hagyományosat.. de most úgy állunk, hogy azt sem kéne. dilemma. igaz ami igaz, ezek is letompítják az embert, és ugyanúgy függővé tesznek.. megint ott vagyunk, ahol a part szakad. nem függeni persze nagyon nehéz, de a célom mindigis ez volt. azt az egyensúlyt megtalálni, ahol az ember már nem önmegtartóztat azért, hogy ne függjön. és ez még az egészségnél, a szuper fizikai kondíciónál, az ideális testsúlynál is sokkal jobban vonz.
ha nem próbálom ki, sosem tudom meg működik-e.
hát itt a legjobb alkalom: böjt után egyébként is hosszú átállást terveztem, és kezdenek érni a finomabbnál finomabb gyümölcsök, zöldségek is! :) mmmm

vissza a böjthöz: ma erőre kaptam, tudtam dolgozni is, és a kedvem is jó. izegnék mozognék már nagyon, és bár futni azért még nem mentem, legalább a székből könnyen felpattanok, és teszek-veszek itthon. :) nem kellett feladni a böjtöt, folytatom tovább, bár még nem tudom, meddig is. talán vasárnapig..

a menü:
kedd este uborka-paradicsomlét csináltunk petrezselyemmel.
szerdán egres-alma-madársaláta volt, este uborka-spárga.
ma alma-spenót és paradicsom-uborka-petrezselyem. mmmmm

mivel Ági tegnap hazament, és a prést is elvitte, bár van valahol nekünk is, nem szedtem elő. sajnálom kidobni a maradékot, olyan sok lével meg pláne.. a sok mosogatás meg brrr. turmixot azért nem akartam inni, úgyhogy kézzel facsartam ki, molino kendőben. kicsit megnyugtatta a lelkem, hogy szinte száraz volt a maradék, ami a kukába ment, és mosogatni is alig kellett. ráadásul a lé sokkal kevésbé volt rostos, ami ilyenkor direkt jó.
vállveregetés.

2010. június 15., kedd

böjt II


igen, igen, megint böjt. mesélek egy kicsit.

a legutóbb szép lassan sikerült visszaállnom a böjt után, de csak a stresszes diplomázós hétköznapokba kerültem vissza, és a végére rendesen elkapott a gépszíj. a másfél hónap asztal mellett ülést, és az ezzel, no meg a diplomával járó stresszt nem tudtam máshogy elviselni, mint hogy evéssel kárpótoltam a mozgást, és minden olyan tevékenységet, amit szerettem volna csinálni, de nem tehettem.
eddig menekülésnek gondoltam, de talán jobb ezeket a helyzeteket elkerülni. már inkább úgy érzem, a civilizációs életforma ugyanannyira nem normális, mint a civilizációs étkezés. persze teljesen elbújni nem is lehet és nem is szeretnék, de valamennyire szelektálni kell, helyére kell tenni, mi a fontos.
az egyensúly, a nyugalom, a mozgás, amit megeszünk és még sok-sok dolog ugyanúgy nélkülözhetetlen az egész-séghez, és ezeket elválasztani sem lehet, egyik is függ a másiktól.

álomvizsga óta már csak nyers áteleket ettem, egyre tisztábban és egyszerűbben. tegnap kezdtük a léböjtöt Ágival, aki nyitott a nyers és egészséges dolgok felé, de még inkább mindenevő. most pár napig nálam is lakik, hogy együtt tudjuk facsargatni a leveket, és persze pihenni, pihenni, olvasgatni és töltődni :)

korábban csak vizet ittam a böjt alatt, most kiváncsi vagyok rá, milyen lesz levekkel. konkrét tervek még nincsenek, leginkább azt szeretném csinálni, ami jól esik. lehet hogy beiktatok egy-két víznapot is.

tegnap:
reggeli-ebédre 4 alma és pár nagy levél mángold levét ittuk (ezt fotóztam le), vacsorára fél kg spárga és két kovászolni való uborka levét feleztük el.
ma:
kb 2 alma és kb fél kg ribizli került a présbe.
a gyümölcsleveket higítjuk, a zöldségleveket nem, vagy csak alig. emellett vizet és teát iszunk, amennyi jól esik.

folyt. köv..

2010. június 9., szerda

szélesmetélt spárgával, kókuszos curry öntettel




















az utóbbi időben nem sok időm maradt a konyhában ténykedni, de született azért pár finomság, amit most végre közzéteszek. még pár nap, és belevágok egy újabb böjtbe, az elmúlt időszak ugyanis nem kifejezetten az egészség és tudatosság jegyében telt (ámde van egy diplomám)

a metélt ötlete Norkától származik, és talán a spagettinál is nagyobb sztár lett. mmm.. és valahogy elegánsabb is :)
1 zsenge cukkinit krumplihámozóval addig kopasztottam (4 oldalról), amíg el nem értem a magos részt. ezt félre szoktam tenni későbbre, és belekockázom vagy -turmixolom valamibe.

pár szál átlósan vágott spárgát tettem hozzá, ezt néha magában használom penneként.



öntet:
kókuszreszelék (talán 2-3 ek)
2 paradicsom
citromlé
curry
pici só
mazsola




a kókuszt megőröltem, hogy a krém telejesen homogén legyen (ugyanabban a mixeres aprítóban, amiben az egész krémet, szóval nem kellett sokat takarítani). hozzádobtam a hámozott, darabolt paradicsomokat, a curryt, pici citromot, sót, és összeturmixoltam. a mazsolát csak a végén forgattam bele, hogy még darabos maradjon. nem kell előre beáztatni, picit összeaprítva pár perc alatt megpuhul, és nem is árt, ha felszív egy kis levet, akkor áll jól össze a krém - kezdetben több kókuszt használtam, akkor eleve elég sűrű lesz. ma kicsit hígabbra sikerült, mert nem akartam nagyon zsírosra.